Szerelemrol írni nehéz, foleg, ha halálosan és a feje búbjáig elmerül benne az ember, és elindul a legmélye felé. Milyen átélni ezt a megfoghatatlan minoséget, elmenni a végsokig, majd szótlanul térdre rogyni? De ebben a regényben sokkal többrol van szó, az ifjúság mámoráról, a gyönyöruségtol túlcsorduló pillanatokról, a levego után kapkodásról, a korszakról, a válságról, amit mindenki átél, és míg néhányan csendesen izzanak, mások azonnal pernyévé égnek és szétszóródnak a levegoben.¿¿¿¿Egy ember, látásmódjának megrendíto szépségével, gyengeségeivel, hibáival, kedvességével, derujével, melankóliájával és orületeivel együtt. Egy szerelem, amelyben lepkeszárnyak verdesnek, növényi kacsok fonódnak, galaktikus ködök és napkitörések kavarognak. Egy város, melynek térképe megelevenedik ebben a lükteto és szikrázó atmoszférában. Nincsen zug, ami kimaradna, lehetoségek és variációk bukkannak fel minden sarkon, minden hus falban és nedves macskakoben.¿¿¿¿Mészáros Urbán Szabó Gábor mesterien teremt hangulatot; ahogy haladunk a történetben, a valóság vibrálni kezd, és titkok lebegnek elottünk, amelyeknek akaratlanul is a nyomába eredünk. Már nem tudunk szabadulni ebbol a különös és éteri világból, ami éppen olyan, mint amilyennek megszoktuk, csak épp olyasvalaki szemén át nézzük, aki jóval többet lát belole, és aki ezt az univerzális, mindenben és mindenhol felismert sajgó szépséget olyan szelíden és gyengéden tárja elénk, hogy ettol szinte megtisztulunk.